A szürkeség édes íze (...)

Egy újabb szürke felhő úszik el az égbolt végtelen tengerén. A madarak halkan csiripelnek a távoli fákon, alig hallom őket. Némelyik kitárja szárnyait és tovaszáll, hogy eggyé váljon a szürke tömeggel. A járókelők monotonul tapossák a már-már elkopott járdát, s közben cipőik is kopnak, csakúgy, mint ahogy ők is. Némán merednek maguk elé. Mind sietnek valahova, de maguk sem tudják, hogy merre tart hosszú útjuk. Néhány kamaszlány tűnik fel a sarkon, kacéran riszálják magukat, mit sem törődve a rájuk szegeződő tekintetekkel.


ELKÖLTÖZTÜNK!

A TELJES TÖRTÉNETET IDE KATTINTVA OLVASHATOD!