2012. augusztus 30., csütörtök

A rózsa illata (...)

Mikor hazaértem valamiféle furcsa illat csapta meg az orrom. Nem tudtam beazonosítani, mi lehet az, de olyasmi volt, mint amikor rózsa és levendula keveredik össze.
- Itthon vagyok! - kiállítottam be a szobába. Semmi válasz. - Drágám, megjöttem! - Megint semmi. Téli nap volt, Decemberben járhattunk és már 4-kor jóformán sötét volt. Nem akartam felkapcsolni a villanyt, nem láttam értelmét, hiszen úgyis csak a nappaliig mentem, ahonnan viszont valamilyen tompa fény szűrődött ki. 
 - Drágám! - léptem be a szobába. Abban a pillanatban világossá vált előttem, hogy az én kis cuncimókusom miért nem felelt, habár Móni nem volt sehol. A szoba gyertyák pompás fényében úszott. Lehetett legalább 10 különböző alakú és színű. A furcsa illat itt még erősebb lett, és ekkor jöttem rá, hogy a gyertyák valamelyikéből jön. A szoba tele volt hintve apró rózsaszirmokkal, és lágy andalító muzsika szólt a rádióból, amit kintről nem hallottam. A rózsák a fürdőbe vezettek, ahová egyre gyorsabb léptekkel haladtam. Nem kellett csalódnom. A hatalmas sarokkádban ott pihegett az én Drágám. A fürdő is, akárcsak a nappali tele volt gyertyákkal.

ELKÖLTÖZTÜNK

A TELJES NOVELLÁT IDE KATTINTVA OLVASHATOD!

 .



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése


Licitbazár - online aukciós portál